Alapító tagok

Engi Klári és Tóth Attila

  • Nyolcszoros jégtánc magyar bajnokok (85’-92’)

  • Európa- és Világbajnokság IV. Hely (89’-91’)

  • Háromszoros Olimpikonok, VII. Hely (84’-92’)

Száraz András

  • Többszörös magyar bajnok

  • Mesteredző

  • Napjainkban Svédországban segíti a versenyzők felkészülését

/Engi Klári és Tóth Attila/

Történetünk

Az Engi-Tóth jégtánckettős aktív amatőr pályafutása 1977. februárban kezdődött és 1992. februárban, az albertville-i Téli Olimpiai játékokkal, fejeződött be. Egy éves profi pályafutásuk alatt, jégrevüben szerepeltek, majd a 1992. decemberben a Profi Világbajnokságon 3.helyezést értek el.

1993. február végén egy svájci fellépéssel fejeződött be a korcsolyás karrier, mely után a magánszférában helyezkedtek el mindketten.

Gyermekvállalás után, felmérve az igényeket a korcsolyaoktatás területén, 1995. novemberben megalapították közös jégiskolájukat.

Először Újpesten az utánpótlás nevelés volt a fő szempontunk. 1996. novemberétől sikerült- az akkor nyíló Pólus Centerben, első korcsolyaiskolaként- egy fontos bázisra találnunk. Az alapító tagok egyéb elfoglaltságai miatt elmaradtak és ennek az új helynek a vezetője Engi Klári maradt. További segítséget nyújtanak korábbi versenyzők, edzőtársak. A korábbi évek tapasztalatainak alkalmazásával és szakmai felkészültségünk segítségével, mára az egyik legjobban működő jégiskolává fejlődött.

Elsődleges célunk a korcsolyázás iránti igény felhívása, a gyerekek helyes testtartásának javítása, az izomtudat megismertetése, a mozgás iránti igény felkeltése a gyerekekben. Természetesen módunkban áll a versenysport felé is terelni az érdeklődőket, amennyiben erre igény van.

Céljaink a gyermekek korcsolyaoktatásával

  • Sport és a mozgás iránti szeretet kifejlesztése

  • Korcsolya alapjainak az elsajátítása

  • Mozgáskoordináció javítása

  • Egyensúlyérzék fejlesztése

  • Térlátás elsajátítása

  • Figyelem és az összpontosítás gyakorlása

  • Iskolába történő beilleszkedés megkönnyítése

  • További lehetőségek biztosítása a versenysport irányába

Fontos információk jelentkezőknek

Az oktatások korcsolyatudásnak megfelelően, csoportokban történnek. A szezon általában szeptember közepétől, június közepéig tart, azonban ez helyzettől függően változhat.

Nyári programunk a jégkorcsolya tábor, melyre mindenkit szívesen várunk. Ennek célja, hogy a gyermekek ne essenek ki a gyakorlatból, és közben kellemesen töltség idejüket egy jó társaságban. Táboraink általában egy hetesek.

Teljesen kezdőket, és haladókat egyaránt szeretettel várunk! Kellékek hiányában sem kell izgulni, korcsolyabérlésre van lehetőség a jégpályán. Az első órákra célszerű a korcsolyát bérelni, majd a későbbiekben, ha rendszeresen szeretne gyermeke az oktatáson részt venni, saját korcsolyát ajánlott venni, melynek beszerzésében minden esetben próbálunk tanácsot adni. Kesztyű használata a jégen kötelező, valamint ajánlott a vízhatlan ruha.

Bejelentkezni javasolt, ősszel és tavasszal is, de erősen ajánlott a téli hónapokban. Bármelyik időpont látogatható, a csoportokhoz bármikor lehet csatlakozni a fent írtaknak megfelelően.

Helyszínek, alkalmak:

(Jelenleg a vírushelyzet alatt szüneteltetjük az oktatást)

Pest

Buda

Időpontok:

- Szerda 18:00-18:55-ig

- Csütörtök 16:00-16:55-ig

- Szombat 9:00-9:55-ig

Helyszín: Pólus Center jégpálya

Időpontok:

- Péntek 13:00-13:55-ig

Helyszín: Széna téri jégpálya