Engi Hokisuli

Egyesületünk a XVII. kerületi Rákosmenti Testedző Kör. (RTK) 1912-ben alakult, azzal a céllal, hogy a fiatalok körében megszerettesse a mozgás jelentőségét. Túllépett az eredeti elképzelésen és kibővült különböző szakosztályokkal is.

Jelenleg foglalkozik a labdarúgással, íjászattal, karatéval, túrakerékpárral és esztétikus gimnasztikával is. Jégkorong szakosztályunk 2019. márciusában alakult, ekkor kértük felvételünket a Magyar Jégkorong Szövetség tagjai sorába is. Ugyanebben a szezonban már egy tornán el is tudtunk indulni.

Az első teljes szezonunk, 2019-2020-as év volt, az U8 piros bajnokságba neveztünk be. Bízunk benne, hogy lesz bátorságunk a szezon vége felé kipróbálni az U10 piros bajnokságot is.

Igazolt játokosok száma:

13 fő jelenleg. Folyamatos az újak bevonása, és a felvétel!

Fő cél:

Célunk, hogy minél képzettebb korcsolyatudáshoz juttassuk tanítványainkat. Az alapos korcsolya tudás meghatározó a későbbi sikeres, könnyen kivitelezhető, jó játéknak is. Így a fő hangsúlyt erre tesszük a kezdeteknél, majd folyamatosan tanítjuk a hoki alapokat is. Célunk az U8 és U10 korosztályos tornákon való részvétel, majd lehetőséget biztosítunk nagy egyesületekbe való bekerüléshez.

Edzők:

Haszonits-Kálmán Zita

Jelenleg vezetőedzőnk, aki a történelmi első magyar női hokiválogatott tagja volt. Eredményei: Divízió II. női Világbajnokság bronzérem

Jégkorong B licensz edző képesítése van. Feladata a jégkorong megismertetése, a hokitechnikai feladatok vezénylése, szabályok ismertetése, betanítása, versenyeztetés, száraz edzések lebonyolítása.

Engi Klára

A csapat koritechnikai edzője, a csapat menedzsere egyben. A műkorcsolya hátterű Európa és Világbajnoki 4. helyezett jégtáncos 25 éve foglalkozik a kisgyermekek korcsolya oktatásával, a korcsolyázás megszerettetésével. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sokkal több játékos továbblépési lehetőséget ad a jégkorong, mint a műkorcsolya. A sok-sok gyereknek és szülőnek jobban elindítja a fantáziáját a jó hangulatú meccsek közege. Így lett szellemi szerzője ennek az új fejlesztésnek az egyesület és az Engi Korisuli életében.

Jégkorong B licensz edzői képesítéssel rendelkezik szintén. Feladata: korcsolyatechnika fejlesztése, segédedzői feladatok, toborzás, adminisztráció elkészítése, szülők és a szövetség felé kapcsolattartás, versenyeztetés.

Edzések a 2019/2020 szezonban:

A felkészülést augusztus végén egy intenzív edzőtáborral kezdtük. Szeptembertől – június közepéig tartunk edzéseket.

  • Heti 3 jégedzéssel készülünk, mely 2x korcsolya és hoki technika edzést és 1x kifejezett hoki szituációk és meccs helyzetek gyakorlását tartalmazza. Ez eltérhet a versenyidőszakban.

  • A korosztályos tornákon való részvételt a folyamatosan új, kezdő játékosok miatt, csak a szezon második felében várható. Havonta két tornán szándékozunk részt venni.

  • Ebben az időszakban fogjuk tartani az első hazai rendezésű tornánkat is.

  • A szezon első felében csak barátságos mérkőzések formájában tudtunk indulni.

Jégpálya:

Jelenleg a Pólus Center pályája az otthonunk. Igyekszünk szülő és gyerek barát edzésprogramot összeállítani, hogy mindig teljes létszámmal tudjunk részt venni rajta.

Száraz edzés bevezetés alatt van, elsősorban táborok alkalmával tesszük be az edzésprogramba. Nagy szükség van rá.